Vajon miből él Kiszel Tünde?

Mióta kiderült a fehérneműiről elhíresült Kiszel Tündéről, hogy lódított nem létező férjurával kapcsolatban felvetődött a kérdés, vajon miből tengeti életét az egykori Tutti Frutti magazin sztárja. A Napi Ász csütörtöki számában bárki belenézhet Kiszel Tünde zsebébe.

Nem kapok milliókat a címlapokért- árulta el a lapnak a műsorvezető. A fő kereseteemt a műsorom adja, melynek és a nővérem vagyunk a producerei, aztán ott vannak a reklámok és a szponzorok is, ezekből származik bevételem tetemes része - részletezte Donatella mamája. Mindent azonban én sem adhatok ki magamból, nekem is van magánéletem. Annyit mondhatok: sokat dolgozom, írok egy újságnak is, de nem keresek milliókat- tette hozzá.

Tünde egyébként egy ideje vásárlói kártyát is árusít honlapján, melynek segítségével több szolgáltatásért és termékért jóval kevesebbet kell fizetni, mintha kártya nélkül vásárolná őket. A kis plasztik lapot természetesen Donatella és Tünde arcképe díszíti.

A műsorvezető azt is megemlítette, hogy a híresztelésekkel ellentétben nem rúgták ki a Budapest TV-től, sőt új műsorral fog jelentkezni jövő évtől, és ahogy évek óta, most is ő vezeti majd a karácsonyi műsort.
stop.hu
megosztom:        Post to MySpace!  továbbküldöm jelentem
Bubik István minden hónapban maga vitte a gyerektartást (2005-12-01 21:29:49)
Vajon miből él Kiszel Tünde? (2005-12-04 16:13:50)
Mikulás alkalmából ajándékoztak a VV3 lakói (2005-12-05 15:49:08)
Dobó Katát kivághatják az Elemi ösztön 2-ből (2005-12-05 15:54:40)
Havas Henrik mondta a Mokkában:-"hűtlen vagy impotens" (2005-12-05 16:11:17)
Risztov Éva megrázó vallomása! (2005-12-06 15:22:48)
Lappföldön találkozott az igazi Mikulással a Gáspár család (2005-12-06 15:34:17)
Kállai Ferenc felkészült a halálra (2005-12-06 21:23:53)
Risztov Éva edzője beismerte (2005-12-07 10:32:49)
Megdöbbentő vallomás - Risztov Éva Bochkor miatt akart öngyilkos lenni? (2005-12-07 19:17:15)
Monique Couvet újrakezdi - idegösszeroppanást kapott a pornócsillag (2005-12-07 19:22:09)
"Esténként már külön takaróval takaróztunk" (2005-12-08 14:09:53)
Kóbor János elválik-e új barátnője kedvéért? (2005-12-08 14:13:25)
BB Évi fia János Noel lesz (2005-12-08 14:20:54)
Vén spiné-díj Spéter Erzsébetnek (2005-12-09 14:09:09)
Erdélyi Mónika: nagyon szeretnék már kisbabát (2005-12-10 16:11:15)
Osvárt Andrea Rómában találta meg a szerelmet (2005-12-12 17:03:40)
Kivágták Győzi és Bea szexjelenetét (2005-12-12 17:06:29)
Leszerelték a kamerákat Győzikééknél (2005-12-13 09:29:09)
Coolio Horváth Évának csapta a szelet (2005-12-13 09:33:46)
Majka jegyárus lesz saját filmje premierjén (2005-12-13 20:06:09)
Győzi négymillióért szilveszterezik Beckhamékkel (2005-12-13 20:13:22)
Szűcs Judit szépségének titka (2005-12-14 18:31:16)
Nóci és babája (2005-12-15 10:09:04)
Liptai Claudia babát vár! (2005-12-15 10:12:27)
Beszívtunk Stohl Andrással - írta könyvében a rapper (2005-12-16 14:50:48)
Újra összejön BB Évi és Renátó? (2005-12-18 21:14:50)
VV Ágica kerítőnő lesz a tévében? (2005-12-18 21:18:22)
Egymásba szeretett a Barátok közt testvérpárja (2005-12-18 21:22:33)
Kiszel Tünde nem feküdt le Jimmyvel! (2005-12-19 18:30:35)
Terecskei Rita és Jáksó László külön karácsonyozik (2005-12-20 17:34:08)
Judynak nagy karácsonya lesz az idén (2005-12-20 17:39:31)
Terry Black: Nekem ítélték Danikát ! (2005-12-20 17:41:39)
Gyerekek közt a szerelmespár (2005-12-21 15:09:59)
Eljegyezték az egyik Hip Hop Boyt (2005-12-22 17:54:43)
Orosz lányt jegyzett el a Barátok közt Danija (2005-12-27 16:43:47)
Détár és Rékasi: Dúl a szerelem (2005-12-29 17:13:56)
úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com

A WEBOLDAL LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI

 

LEGFRISSEBB HASONLÓ VIDEÓK

 

HASONLÓ WEBOLDALAK

 

ABBCENTER LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI

  • WWE Pankráció - Minden, ami pankráció!
  • Juventus FC - Latin Tipp Liga
  • Gitár website - Itt kérhettek dalokat,szöveggel, akkordokkal. Ha tudok, segítek!
  • Képalkotó - Praktikus, hasznos, hatékony megoldások
  • Társadalombiztosítási ellátások - Kérdezz! - Felelek (ha tudok! A válasz tájékoztató jellegű! A témában illetékes szerv hivatalos válaszát nem helyettesíti!)
  • LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSOK
  •